MÉG NAGYOBB SZERETET


Venezuelai fiatalok (Maracaibo és Tamare Estado Zulia) március 4-én egy teljes napot töltöttek el egy idősek otthonában az ott elő emberekkel.
„Különös délután volt – mesélik –, mely alkalmat adott arra, hogy kifejezzük a másik iránt érzett szeretetünket, s egyúttal mi is részesüljünk belőle. Megpróbáltunk egy kis színt vinni a magányt és elhagyatottságot sugalló szürke falak köze; a kellemes társalgást zenehallgatással és  ’bűvészmutatványokkal’ ötvöztük, melyek segítségével sikerült mosolyt csalnunk azoknak az időseknek a szomorú arcára, akikkel együtt töltöttük ezt az időt.”


Elizabeth folytatja: „Amikor megérkeztem az idősek otthonába, azon kaptam magam, hogy egy egész évszázadot megélt idős asszonnyal beszélgetek! Elképzeltem, mi mindent láthattak az ő szemei! Nem voltak gyerekei, csak egy unokatestvére. Meglepett a humorérzéke, mely oly szokatlan egy olyasfajta környezetben, mint az idősek otthona. Mindenáron abba a kis terembe akart bemenni, ahol az éneklés a zene és a bűvészkedés zajlott. Izgatott volt, és lassan lépkedett, de örömömre szolgált, hogy elkísérhettem, mert időközben beszélgettünk, és sok történetet elmondott az életéről: egy igazi ajándék volt számomra. Egy másik idős asszony elmesélte, hogy a fia 12 évvel ezelőtt hozta őt oda, és  e hely az új otthonává vált. Hosszan beszélgettünk, s miközben hallgattam a megható történeteit, nem tudtam visszatartani a könnyeimet.

Ezt követően a többi fiatallal együtt odakísértük az időseket az asztalokhoz, vacsoraidő volt, így elköszöntünk tőlük: soha nem fogom elfelejteni ezt a délutánt. Örökre megpecsételte az életemet.”


Egy állomás a Genfest felé vezető úton, hogy elkezdjük felépíteni az „egyesült világot” magunk körül, a környezetünkben, ahol élünk.

 
 


Back